Texto traducido
Texto original
Eladó a Belvárosban, az Opera mögött egy kétlakásos, teljesértékű állógalériás, világos, csendes lakás.
Lázár utca 18. 40 nm nettó, bruttó 70 nm, földszint. A két lakásnak egy közös előszobája van, a nagyobb lakásban amerikaikonyhás nappali, wc, háló a galérián, fürdőszoba található, a kisebb lakásban amerikaikonyhás nappali, fürdőszoba, és a galérián egy hálószoba kapott helyet.
A ház 1920-ban téglából épült, az akkori követelmények szerinti legjobb minőségben. A teljeskörű felújítás 2 éve történt, azóta rövidtávú kiadás üzemelt benne.
A 30 lakásos Társasházban nagyon barátságos, összetartó emberek laknak. A délnyugati tájolású lakásban klíma gondoskodik nyáron a megfelelő hőérzetről, de a tájolása miatt kellemes érzet van klíma használata nélkül is. A fűtése Mika gázkazán, illetve hűtő-fűtő klímák. A közösköltség mértéke 20 ezer forint, a villany és a víz használata fogyasztás alapján történik. A két lakásnak közös víz-, gáz-, és villanyórája van. A lakáshoz tartozik egy pince is.
Ajánlom a lakást fiataloknak, egyedülállóknak, pároknak, és befektetésnek egyaránt. Az alaprajzok tájékoztató jellegűek. A két lakást nagyon kedvező feltételekkel lehet kiadni.
A lokáció remek, minden karnyújtásnyi távolságra megtalálható. A Bazilika 5 percnyire található.
A kerületben ingyenesen lehet parkolni, ha bejelentkezik a lakásba.
Az ingatlan első megtekintési napja: 2024. szeptember 30. hétfő
Amennyiben felkeltette érdeklődését a kizárólag a kínálatomban elérhető ingatlan, kérem keressen bizalommal.
Ingatlanirodánk teljeskörű hitelügyintézést biztosít, a legjobb kamat most 6 % alatti.
Planta baja
Ladrillo
Calefacción con convectores
Renovado
Con todo tipo de comodidades
no está facilitado
40 metro cuadrado
no está facilitado
no está facilitado
no está facilitado
no está facilitado
Busque casa, piso, oficina, garaje, parcela o cualquier inmueble en nuestra base de datos sin ningún problema.
The Inmobiliaria.co.hu is a member of the Real Estate Group.
Inmuebles que se venden en Hungría - Inmobiliaria.co.hu © 2024 Todos los derechos reservados